a szamádhi fajtái
वितर्कविचारानन्दास्मितारूपानुगमात्सम्प्रज्ञातः
vitarka-vicārānandāsmitā-rūpānugamāt saṃprajñātaḥ ||1.17||
Gondolkodással, koncentrációval, racionális tudással, fogalmi-elemző gondolkodással /vitarka/;
szemlélődéssel, fogalom/vélemény alkotással, logikai belátással, szintézissel /vicāra/;
boldogsággal, örömmel, örvendezéssel, gyönyörérzéssel /ānanda/;
és „(én) vagyok”-kal (nincsenek zavaró gondolatok, érzelmek), én-rögeszme megszüntetésével, öntermészet átélésével, én vagyoksággal /āsmitā/;
átitatott formája /rūpā/ a szampradzsnyáta (szamádhi).
Baktai írja: a Szamádhi azaz az egyesítettség lehet tudatos vagy tudattalan; a tudatos a szampradzsnyáta, amikor ennek az állapotnak a tudata még ott van az elmében, az ÉNtudat pedig egyetemes öntudattá tágul ez az aszmitá, amiből kihalványul az Én-ség önös tudata. Az elme tudomásul veszi ezt az állapotot megkülönbözteti az ezt megelőzőtől, ez a szabadulás és beteljesülés üdvösségérzetet kelt az elmében.
विरामप्रत्ययाभ्यासपूर्वः संस्कारशेषोन्यः
virāma-pratyayābhyāsa-pūrvaḥ saṃskāra-śeṣo ’nyaḥ ||1.18||
A másikat (az aszampradzsnyáta szamádhit) a megszűnés tudati képének stabilizálódása/ a megszűnés felé irányulás gyakorlata (a nemlét felé fordítod a tudatodat) előzi meg /virāma-pratyayābhyāsa-pūrvaḥ/ végül csak a létesüléselemek maradnak hátra.
„Itt az elmében amelynek már minden változása (vrittije) megszűnt, természetesen tudat sem jelenik meg többé; az elme kikapcsolódott, nincsen szükség már rá, hogy az önvalónak rásugárzó fényét tükrözze, mert az önvaló „immár önmagában honol.” Ez az állapot nem hozhat létre többé szanszkárákat, s az elmében csupán a régebbi benyomás-csirák maradnak meg, amelyek azonban nem hajthatnak ki, mert nem kapnak semminő létesítő ösztönzést, „meg vannak pörkölve”. Dr. Baktai Ervin
भवप्रत्ययो विदेहप्रकृतिलयानाम्
bhava-pratyayo videha-prakṛti-layānām ||1.19||
A (ragaszkodás) a létesülés tudati képéhez, a lét/létesülés felé válás/irányulás (bhava-pratyayo)
a testüket elhagyóké (testetlen istenekre vonatkozik, dévákra, akik magasabb létformájúak mint az ember, de nem főistenek*)
a Prakritibe: a természetbe, az anyatermészetbe, az őstermészetbe olvadó/oldódóké/merülőké /prakṛti-layānām/.
Baktai ezt írja: „A Dévák testetlenek, benne vannak a természetben „tehát még nem „isten”, ahogyan mi nyugatiak szoktuk értelmezni ezt a fogalmat, hanem a természet munkáló erőinek, hatalmas megnyilvánulásainak ellenőrző irányító szelleme. A szanszkrit déva szó csupán jelző „ragyogót”, „fényeskedőt” jelent. Az ilyen szellemek magasan az ember fölött állanak, s ezért hódolat, tisztelet illeti őket az ember részéről, hiszen a földi élet alá van vetve befolyásuknak,uralmuknak… De a karma-tan értelmében ez nem tarthat örökké, hiszen a léthez való ragaszkodás még megvan és ezért a szanszkárák is fennmaradnak. Az ilyen hatalmasságok mérhetetlen időkig honolnak magas létformájukban, de amikor az ezt létesítő szanszkárák hatása kimerül, más szellemnek adják át helyüket, s ismét sűrű testbe merülnek, mert a legvégső felszabadulást csak ezen a gátló próbatéten keresztül lehet elérni. A dévák,az „istenek”, tehát bizonyos értelemben korlátozásnak vannak alávetve, s a legmagasabb szellemi fokra fejlett ember tulajdonképpen fölébük kerekedik, hiszen átküzdötte magát azon a létfokon, amelyet a déváknak még majd újra vállalniuk kell. Az igazi jógi eszerint nem elégszik meg az olyan szamádhi-fokozattal, amelyben a léthez való ragaszkodás csirája még fennmaradt: végcélja a tudattalan, csirátlan szamádhi, s az ezzel járó végleges felszabadulás. A Jóga s általában a fejlett hindu felfogás nem ütközik össze az Egyisten-hittel, hiszen a keresztény felfogás is ismer „égi hatalmasságokat”, “trónokat”, arkangyalokat és angyalokat; a hindu dévák ezekkel vethetők össze.”
श्रद्धावीर्यस्मृतिसमाधिप्रज्ञापूर्वक इतरेषाम्
śraddhā-vīrya-smṛti-samādhi-prajñā-pūrvaka itareṣām ||1.20||
Másoké (azok akik még nem kívánnak a természet testetlen erőibe olvadni hanem a felszabadulás céljának útját járják törekedve azaz akiknek nincs kívánságuk az isteni állapotot elérni)
a hit, bizalom /śraddhā/;
a hősiesség, tetterő, kitartás, fizikai, erkölcsi, szellemi és értelmi akaraterő /vīrya/;
az összeszedettség, emlékezés, éberség, (a saját cselekedettel folytonos felülvizsgálata),
a gyakorlásból keletkező emlékek felidézése és tartós lenyomatai/smṛti/
a szamádhi (egyesítettség, helyes elmélyedés),
a lélek elérésekor tapasztalható mély szemlélődő eszmélés /samādhi-prajñā/;
és az igaz megismerés elsőbbsége, a bölcsesség azaz amit már megtanultál annak az alkalmazása /prajñā-pūrvaka itareṣām/.
तीव्रसंवेगानामासन्नः
tīvra-saṃvegānām āsannaḥ ||1.21||
( a szamádhi ) Közel van azokhoz, akiknek szívében odaadás izzik; azaz akikben buzgó törekvés van azok is hamar elérhetik az egyesítettséget.
मृदुमध्याधिमात्रत्वात्ततोपि विशेषः
mṛdu-madhyādhimātratvāt tato ’pi viśeṣaḥ ||1.22||
De közöttük is lehetnek sajátos eltérések: vannak lassúak, közepesek és gyorsan előrejutók. Mindenkinek más a ritmusa és a legfontosabb: „ ezen az úton semmi sem megy veszendőbe” ezt viszed magaddal a következő életed/életeidbe is.
ईश्वरप्रणिधानाद्वा
īśvara-praṇidhānād vā ||1.23||
Akik alávetik magukat az Úr-istenek, elérik a célt.
AZ īśvara-praṇidhānā -ról még a Nijamáknál is olvashatsz: