„Óh, jógi, ne végezz ászanát vinyásza nélkül.”
Így hangzik Vámana Risi tanítása a Jóga Korunta ősi jóga szövegből, amelyet Sri Tirumalai Krishnamacharya az aṣṭāngayoga atyja, a vinyāsayoga megalkotója sokszor idézet.
Mit is jelent a vinyāsa szó?
Egy szanszkrit szó rengeteg mindent jelenthet, attól függ, hogy milyen kontextusban használjuk.
Aki volt már astánga órán biztos ismerősek ezek a szavak: dasa belégzés kiemel, ékadasa kilégzés csaturanga dandászana.. vagy bontsd a pózt vinyásza. Az előbbi a pontos vinyásza számolással levezetett órán hangozhat el, az utóbbi pedig akár akkor is, amikor valakinek elmagyarázzuk, hogy hogyan gyakoroljuk az astánga jógát.
Az astánga vinyasa jóga gyakorlója számára jelentheti az összekötő mozdulatsort az astanga sorozat ászanái között: a gyakorlásnak a légzés a szíve, mely összekapcsol ászanát ászanával, meghatározott pontos sorrendben. Itt a vinyásza szó utal arra, hogy légzés tudatosan összehangban van a mozgással és ezt a szót használjuk az ászanákat összekapcsoló mozdulatokra is. A mozgás és a légzés összhangja és az energetikai zárak, a bandhák tudatosítása során a gyakorlása alatt intenzív belső hő keletkezik. Ez a belső hő, tűz segíti lángra lobbantani a bennünk rejlő életenergia szunnyadó szikráját. Ez a belső gyógyító tűz megtisztítja a fizikai testet, stabilizálja, egészségben tartja a hormonháztartást, a váz-és izomrendszert, a belső szerveket, az izmokat és szerveket, kiutasítja a nem kívánt méreganyagokat, így az eredmény egy fénylő, egészséges, erős test lesz.
Tehát astangáskontextusban:) a vinyásza szó az astánga jóga gyakorlásának légzés- és mozgásrendszerét jelenti: minden mozdulathoz egy légzés tartozik. A vinyásza célja a belső megtisztulás. Az ászanák végzése közben a légzés és a közös mozgás felforrósítja a vért. A sűrű vér piszkos és betegségeket okoz a szervezetben. A hő megtisztítja és hígítja a vért, így az szabadon kering. felforrósodott vér az összes belső szerven áthaladva eltávolítja a szennyeződéseket és a betegségeket, amiket a gyakorlat során fellépő izzadság is segít eltávolítani, így az izzadság az astánga jóga gyakorlásának fontos része.
Mivel ismétlés a tudás anyja, ezét még egyszer kiemelném, hogy mennyire fontos az astánga vinyásza jóga a vinyásza módszerének eme sajátossága: hogy a mély, ritmikus légzés és a mozgás összhangja, az ászanákat összekötve folyamatos energiaáramlást hoz létre: és ez az áramlás segíti felébreszti a belső tüzet, amely mindannyiunkban ott szunnyad. Életre kelti az energiát, amely az emberi lét mélyén rejlik. Ez a dinamizmus felmelegíti a testet, oxigénnel gazdagítja a vért, serkenti a mirigyek és a belső szervek működését, valamint tisztítja az idegrendszert. Az izzadás révén segít megszabadulni a felhalmozódott méreganyagoktól. A hő hatására a szervezet megtisztul, a méreganyagok kiürülnek, így a test könnyedebbé és erősebbé válik, az elme pedig tisztává és összeszedetté. Ez a belső hő nem csupán fizikai folyamat, hanem egy spirituális tűz, amely megtisztít a tudatlanság és az illúzió fátylától.
A szanszkrit kifejezések több jelentést hordoznak, többféleképpen lehet fordítani őket és függ a szövegkörnyezettől is. Maga a vinyāsa szó még rengeteg mindent jelenthet még a hinduizmusban, a teljesség igénye nélkül pár példa: megbízás, letétbe helyezést, mód, elrendezést, beállítást, biztosíték, hagyaték, gyűjtemény.
Ha már itt tartunk, akkor érdekes lehet az is, hogy a szó maga, hogyan is áll össze?
vi= jelentése ki vagy el
ni= igekötő: vmit pozitív értelemben megerősít
āsa= létige ami egy pozíciót jelöl: vagyok; jelenthet tételt, helyezést is
ās= van ill ās pozíció, mint pl ászana..
niāsa=felvesz, letét, elhelyezkedés több dolog viszonylatában;
jelenthet még lelki beállítást, megalapozást is, le van rakva..
sah=képző: darabonként egyesével
Elgondolkodtató létpozíció 🙂