BEMUTATKOZÁS

A mudita szanszkrit szó, jelentése önzetlen öröm, a teljes boldogság állapota.

PROFIL DITTÓ SOMANATHPUR IMG_20170320_143451_746

A jóga, több ezer évvel ezelőtt – más tájon, más életformában- élt emberek (jógik) által feltárt belső utak világa. Belső valóságunk feltárásának, megismerésének és az önmagunkon való uralkodás útjainak világa. Mi a XXI.században, Európában élünk. Életünk a folyamatosan gyorsuló fejlődés valóságában zajlik. A külső világ egyre növekvő elvárásának igyekszünk megfelelni, több-kevesebb sikerrel. Bensőnknek ebben a dinamikus mozgásvilágban harmóniára, a túlvilágban történő megfelelés és a belső nyugalom egyensúlyára lenne szüksége. A test és a lélek, ezen belül különösen a mozgás és a nyugalom egységére és egyensúlyára.

Én ezt találtam meg – több mint tíz év keresés után- az astanga vinyásza jógában: amely a kitágult szabad mozgás és a tiszta belső tudatosság nyugalmának harmonikus egysége.

Ezt szeretném Veletek megosztani a Muditayoga Jóga Stúdióban.

“Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra” Weöres Sándor: A teljesség felé

A jógához mindenkit más út vezet, én több mint tíz év fitnesz edzői tapasztalat után találtam rá erre a csodálatos útra: az aerobic, a fitboxe, a dance és számos alternatív mozgástípus kipróbálása után egy haladó astanga jóga órán találtam magam, ahol úgy éreztem, hazaértem. Szerelem első gyakorlásra. Az astanga jógában megtaláltam azt a tudatosságot és dinamizmust, ami a legközelebb áll hozzám. Azóta is  tradicionálisan gyakorlom, képzem magam és igyekszem a lehető leghatékonyabban és a legnagyobb odafigyeléssel átadni tanítványaimnak mindazt, amit tudok.

A jóga mellett ezen életem már közel 30 évét az önismeret számos formájának a megismerésével, megtapasztalásával és a tudásának továbbadásával töltöm : a mozgás; az egészséges életmód; asztrológia majd pszichológia, pszichodráma, ind filozófia, teológia és szanszkrit nyelv tanulmányok; spiritualitás, a jóga, meditáció és az önismeret útján járás az életem részei. Több mint 25 éve emberekkel foglalkozom, egyénileg, csoportba és már több mint 10 éve, hogy megalapítottam a jógastúdiómat. Az utam állomásait az oldalon lejjebb görgetve találod.

A jóga és a többi számos önismereti forma hozzájárulnak a valódi énünkkel való kapcsolatteremtésre, önmagunk forrásának elérésére. A jógának megvan a képessége, hogy ráhangoljon minket önmagunkra és ezáltal javítsa a létezést. A jóga a test, a szív és az elme kiegyensúlyozott teljességét hozza el. A jóga nevezhető egyfajta gyógyító rituálénak, amely egésszé tesz, egységgé tesz.

A jóga definicíója Patañjali Yoga-sūtrájában: „yogaś citta-vtti-nirodha  Yoga-sūtra I.2.

A jóga az igázás, az elme leigázásának folyamata. Az elme hullámzásainak lecsendesítése. Ez a folyamat: elnyomása, lebírása, kioltása, megszüntetése, megfékezése, leállítása: az elmeközeg változásainak, az elmében zajló átalakulásoknak, azaz a tudat rezdüléseinek, a tudat folyamatainak, az anyagi tudat működésének. Az anyagvilágból való felszabadulás folyamata, az anyagvilág kötőerőitől való megszabadulás elérésének folyamata, az önmegvalósítás folyamata, amely során az ember összekapcsolódik önmaga forrásával, Īśvara-val, Istennel, az Örökkévalóval.

A jóga nem vallás, hanem egy ősi, egyetemes spirituális út, amely mindenkié.

Egy lehetőség, hogy a rendszeres, kitartó gyakorló megtapasztalhatja a kapcsolódást önmaga legmélyebb/legmagasabb részéhez, amely által elérheti a teljes boldogság örök lelki állapotát. Egy olyan életforma amely az az erőszakmentességen és a szereteten alapul.

Az aṣṭāṅga szanszkrit szó 8 ágat jelent, melyről Patañjali Yoga-sūtráiban is olvashatsz. Patañjali aṣṭāṅga-yoga filozófiája, a hat ortodox filozófiából, a ṣaḍ-darśanából az egyik:  ami tudást közvetítő memoriterként íródott, ezért szövege axiómaszerű mondatokból áll, ami segédeszköz, vezérfonal a jóga tudománya és (a jóga) művelői számára.

Ha szeretnél többet tudni róla, akkor olvass tovább itt: https://www.muditayoga.hu/yoga-sutra/

Az Astanga jóga mind a nyolc tagjának gyakorlásával a test és az elme szennyeződései elpusztulnak. Ezek a szennyeződések akadályok, amelyek megakadályoznak bennünket abban, hogy felismerjük a lélek valódi természetét.

Az Astanga jóga tradíció Vamana Rishihez, Ramamohan Brahmacsárihoz és Sri Thirumalai Krishnamacharyához vezethető vissza. Krishnamacharya híres tanítványai: Indra Devi, S. K. Pattabhi Jois, B.K.S. Iyengar, B.N.S. Iyengar, T.K.V. Desikachar, és azok tanítványai hosszú sora révén; akik továbbadva eme ősi tudást, maguk is tanárok lettek;  így ma is elérhető az astanga vinyásza jóga dinamikus és intenzív gyakorlási rendszere.

  “Practice and All is coming”  S.K. Pattabhi Jois

Gyakorolj és Minden jön magától.


„Ne feledd, hogy nem számít, hogy milyen ‘mélyen’ vagy egy testtartásban. Az a lényeg, hogy ki vagy, amikor odaérsz.”  Max Storm

Jógával, Védikus filozófiával kapcsolatos tanulmányok és tapasztalatok:

Eddig több mint 10.000 órát tanítottam jógát:  egyéni, csoportos órákon és a jóga oktatóképzésemen ami YAI nemzetközi oklevelet is ad a sikeresen vizsgázóknak.

2018-2021 Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Vaisnava Teológus BA diploma, Szanszkrit nyelv záróvizsga, Védikus asztrológia specializáció

2018 december-2019 január INDIA, Mysore gyakorlás és tanulás: Sthalam8 Ashtanga vinyasa yoga shala: Ajay Kumar + Kovalam: Lino Miele

2018 Jóga Mester Tanár Yoga Alliance International által akkreditált nemzetközi oklevél

2017 december-2018 január INDIA, Mysore gyakorlás és tanulás: Sthalam8 Ashtanga vinyasa yoga shala: Ajay Kumar + Kovalam: Lino Miele

2017 márciustól Ricardo Martinez mysore óráin is gyakorlok rendszeresen

2017 január-február INDIA, Mysore gyakorlás és tanulás: Sthalam8 Ashtanga vinyasa yoga shala: Ajay Kumar + Pranayama & Mudra kurzus Krishnamacharya Yoga Shala: B.N.S Iyengar

2016 Manju Pattabhi Jois Astanga vinyásza Jóga Oktatóképzés második sorozat

2015-től  Szanszkrit nyelv, Védikus filozófia, Jóga Szútrák, Gerandha Szamhita tanulmányozása és fordítása; és buddhista filozófia, tanárom: Dr. Kakas Beáta indológus, orientalista

2015 Szvámi Raghavendra Adiga személyes Mantra-beavatás a Himalájai Jóga Tradicióba

2014 Manju Pattabhi Jois Astanga vinyásza Jóga Oktatóképzés első sorozat

2011-2018 Ashtanga Yoga workshopok: Eyal Chehanowski, Kamal Singh, Vinay Kumar, Menyhárt Ervin, Manju Jois, Vijay Kumar, Govinda Kai, Saraswathi Jois, Ajay Kumar, Kino Macgregor, Laruga Glaser

2013 Szalai István Astanga jógaoktató képzés Nyári Egyetem

2012 Atma center 200 órás jógaoktató tanfolyam: Yoga Alliance International által akkreditált nemzetközi oklevél

 

Pszichológiával, önismerettel kapcsolatos tanulmányok és tapasztalatok:

2022-2023 Pszichodráma 120 órás vizsgacsoportom  /Generál Péterrel, egyéni szupervízor: Teszáry Judith/

2021-tól  folyamatban  Magyar Pszichodráma Egyesület – Pszichodráma vezető felsőfokú képzés  /Aszalós Péter & Hunya Csilla/

2018-2019  Magyar Pszichodráma Egyesület – Pszichodráma asszisztens  /Dr. Daubner Béla/

2016-2018  Magyar Pszichodráma Egyesület – Pszichodráma önismeret 250 óra /Dr. Daubner Béla/

2014  Integratív Pszichoterápiás Egyesület – Pszichopatológia és Fejlődéslélektan Képzés /Dr. Daubner Béla /

2012-2013 Leuner-KIP, NLP Képzés /Kalo Jenő/

2007-2012 Felsőfokú Asztrológiai Képzés /Kalo Jenő/

2009 Silva Agykontroll tanfolyam /Domján László/

 

Sport tanulmányok és hivatás tapasztalatok:

2005-2012 Fitline Events társtulajdonos & ügyvezető: fitness-wellness rendezvények szervezés

2005-2012 Fitline Education: tanfolyam vezető tanár

1996-2001 Magyar Testnevelési Egyetem: Síoktató, Aerobik és Személyi Edző

 

Buddhista tanítások beavatások:

2000-2017:  Menedék & Fehér Tara, Dukar: XVII. Karmapa; Csenrézi: XIV. Dalai Láma; Kálacsakra: Csötyi Nangva Khenpo Rinpocse; Avalokitésvara: 37.Gyalva Drikungpa; Dzambhala; Zöld Tara, Guru Rinpocse, Fehér Mandzsusri, Dordzse Szempa: Beru Khjence Rinpocse; Csö: Geshe Choekhoertsang; Álomjóga: Geshe Tenzin Wangyal Rinpocse, Vörös Tara: Khenpo Tashi Rinpocse, Tumo: Geshe Choekhoertsa

Czapári Edit Dittó jóga oktató és gyakorló


नमस्ते

Namaste

Czapári Edit Dittó

a Muditayoga alapítója, tulajdonosa

aṣṭāṅga yoga gyakorló és tanár
asztrológus, védikus – vaiṣṇava teológus,
pszichodráma asszisztens – pszichodráma vezető jelölt

 

https://www.facebook.com/czapari.editditto

https://www.facebook.com/czapari.editditto/photos

https://www.instagram.com/muditayogabudapest/

Ha kipróbálnád, illetve gyakorolnád a legdinamikusabb jóga irányzatokat – astanga vinyasa, power, és a dynamic flow jóga – akkor várlak sok szeretettel!

    Lépj velünk kapcsolatba

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírtaknak megfelelően hozzájárulok adataim kezeléséhez.*

    Elérhetőségeink

    NYITVA TARTÁS: Nyitás a jógaórák előtt 15 perccel, és az aktuális órakezdésig van csak nyitva!
    CÍMÜNK: Budapest XII.ker. Győri út 2/B
    TELEFONSZÁM: +36-209-790-327
    EMAIL: info@muditayoga.hu

    A budapesti astanga vinyásza jóga stúdiónk budán a XII.kerületben található a MOM és a Déli pályaudvar között.

     

     

    Megosztás...